Barna sörös marharagu krumplival

Barna sörös marharagu krumplival

Hozzávalók: (12 főre) 1,5 kg marhahús (comb), 30 dkg császárszalonna, 3 közepes vöröshagyma, 60 dkg apró szemű burgonya, 45 dkg apró hagyma, étolaj, 6 dkg vaj, 3 evőkanál paradicsompüré, 6 evőkanál kristálycukor, 4,5 dl barna sör, 2 liter alaplé (húsleves), 6 babérlevél, 9 gerezd fokhagyma, 8 evőkanál liszt.

A megtisztított, lehártyázott húst 3×3 centis kockákra vágjuk, majd lisztben átforgatjuk, és felhevített olajon lepirítjuk. A zsírból tálba szedjük.

A visszamaradt zsiradékot kipótoljuk, és kiolvasztjuk rajta a felkockázott szalonnát. Hozzáadjuk a vajat, ráborítjuk a felaprított vöröshagymát, fokhagymát.

Amikor aranysárgára pirultak, belekeverjük a paradicsompürét, és a kristálycukrot. Megvárjuk, amíg a cukor karamellizálódik, majd belepakoljuk a félretett húst. Babérlevéllel, sóval, borssal fűszerezzük.

Pár perc múlva barna sörrel felöntjük, és addig főzzük, amíg a leve elpárolog. Ezután annyi alaplevet borítunk rá, hogy az edény tartalmát egyujjnyira ellepje. Felforraljuk, lefedjük. 190 fokra előmelegített sütőben kb. két órán át sütjük.

Egy óra múlva az apró burgonyát és hagymát meghámozzuk, kevés zsiradékon átforgatjuk, hogy kis színt kapjon. Sózzuk, borsozzuk, és a marharagu mellé pakoljuk. Amennyiben szükséges, alaplével pótoljuk a szaftot, és újabb egy órára visszatesszük a sütőbe.

Kenyérrel és savanyúsággal tesszük az asztalra.