Törtel a Kunságban, Cegléd közvetlen szomszédságában található település. A község híres arról, hogy régészeti feltárás során itt találták meg a világ legnagyobb méretű hun áldozati üstjét, amely Törtel címerében is megjelenik, az ásatás helyszínét pedig érinti a Kákás tanösvény. A község múltjának emlékeit a Déryné Művelődési Központ emeleti helyiségeiben megtekinthető, gazdag gyűjteménnyel rendelkező Falumúzeum őrzi. Az érdeklődő kirándulók itt sok érdekességet megtudhatnak a település lakóiról, életükről. Maga az épület is figyelmet érdemel, amely a régi malom épület felújításával jött létre. Ellátogattunk hajdani Sebők Mihály juhtenyésztő gazdaságába. Itt az utódok ma is magas szakmai színvonalon folytatnak növénytermesztést és állattenyésztést, amelyet a sok egyéb siker és kitüntetés mellett jelez az is, hogy 2013 óta mintatelepként működnek. Törtel természeti szépségeit gazdagítják horgásztavai is, amelyből kettő is található a településen.
A községre jellemző ételek közül a következő finomságokat készítették az Ízőrzők nézői számára:
· Gulyásleves tarhonyával
· Főtt, rántott tyúk
· Pozsonyi kifli
· Törteli juh pörkölt
· Tejfölös gyöngyiragu reszeltkével
· Csacsifül
Szeretnék még itt külön köszönetet mondani a helyieknek azért, hogy egy rendkívüli vízözön és a tó gátszakadását követő napon, amikor a fél település úszott, a másik pedig takarításra várt, vállalták, hogy kamera elé álljanak, és süssenek-főzzenek nekünk. Volt, aki csak másnapra készült, mégis gyorsan jött a hívó szóra, így a külső felvételek helyett sikerült leforgatnunk az ételek nagy részét. Le a kalappal mindannyiuk előtt, hogy ebben a helyzetben tudtak beszélni, főzni és mosolyogni, a sok gond ellenére is. A Művelődési Ház dolgozói Senkei Rita vezetésével berendezett számunkra egy kültéri konyhát. Mire megérkeztünk, minden a helyére került, és bármi felmerült, segítségünkre voltak. Köszönjük, Törtel!
A műsor várhatóan augusztus végén látható majd, a Duna Televízióban.