Lecsós, sültkolbászos tarhonya kemencében

Lecsós, sültkolbászos tarhonya kemencében

Hozzávalók: (8 főre) 15 dkg sertészsír, 1 kg vöröshagyma, 1,5 kg paprika, 1,5 kg paradicsom, 1,5 kg sütnivaló (nyers) kolbász, 40 dkg tarhonya, só, 1 púpos evőkanál őrölt fűszerpaprika.

A kolbászt kizsírozott sütőedénybe helyezzük, majd kemencében, vagy sütőben szép pirosra sütjük.

Közben előkészítjük a lecsóhoz valókat. A vöröshagymát félkarikákra vágjuk, a felét zsíron csipetnyi sóval megpároljuk. A paprikát karikákra szeljük. Amikor a hagyma kicsit megsült, belekeverjük a fűszerpaprikát, fél deci vízzel felöntjük, hozzáadjuk a paprikát és a vöröshagyma másik felét. Együtt főzzük tovább.

A paradicsomot felkockázzuk, azt is hozzáadjuk, majd készre főzzük a lecsót. Idő közben ízlés szerint sózzuk.

Egy másik edényben zsíron lepirítjuk a tarhonyát. Ízesítjük egy csapott evőkanál sóval, majd nyolc deci forró vízzel felöntve, fedő alatt megfőzzük.

Amikor minden elkészült, egy nagyobb sütőedénybe összerakjuk az ételt. Alulra lecsót terítünk, erre ráborítjuk a tarhonyát, majd a lecsó másik felét. A tetejére pakoljuk a kolbászt, és annak a zsírját is ráöntjük.

Fedő nélkül, kemencében, vagy sütőben összesütjük.