Úrhida község Fejér megyében, Székesfehérvár közvetlen szomszédságában található. A sík tájból kiemelkedő dombon fekszik a zsákfalu, amelynek lakossága az utóbbi években jelentősen megszaporodott.
A civil szervezetek között bemutatkozott a helyi Alkotók Köre. Több festő, bőrdíszműves, és neves keramikus is él a településen.
Az Úrhidai Nyugdíjas Egyesület már több mint harminc éve várja soraiba a helyi szépkorúakat. Kameránk előtt az Őszirózsa Népdalkör mutatkozott be néhány énekkel. A magyar népdal szeretete szerencsére a fiatalabb korosztályra is jellemző, erről személyesen meggyőződhettünk Marton Bendegúz énekét hallgatva, aki a Duna Televízió „Felszállott a páva” című tehetségkutató versenyében lett ismert előadó.
Úrhidán különlegességre is akadtunk. A helyi sáfrány-és gyümölcsmúzeum termőhelye egy méltatlanul elfeledett fűszer-és gyógynövényünknek, a sáfránynak. A minőségi úrhidai sáfrány ma már nemzetközi szinten is elismert.
A két világháború között Úrhida Székesfehérvár éléskamrája volt, naponta hordták a nagyvárosi piacra a községben megtermelt zöldséget, gyümölcsöt, húsféléket. Keresett árucikk volt az úrhidai kacsa-és libafertály, amelynek receptjét a mai napig megőrizték a helybéliek. A műsorban a következő ételeket mutatjuk be:
· Kenyérpogácsa
· Tojásos hal tejfölös mártogatóval
· Kacsafertály párolt káposztával és tört burgonyával
· Úrhidai gombás csülök nokedlivel
· Csülkös lángos Rózsika módra
A műsor az ősz folyamán, a Duna Televízióban lesz látható. Az adás pontos időpontjáról később adunk hírt.