Kacsafertály dinsztelt vöröskáposztával
Hozzávalók: (10 főre) 5 kg kacsa, só. 1 fej lilakáposzta, 1 vöröshagyma, 1 evőkanál zsír, só, 2 evőkanál cukor, 1-2 evőkanál 10 %-os ecet, 1 teáskanál egész kömény. 3 kg krumpli, 5 vöröshagyma, 2 evőkanál zsír, só.
A megtisztított kacsáról először a szárnyait, a nyak bőrét és nyakat levágjuk, a májat is félretesszük. Ezekből készíthetünk kacsalevest.
A megmaradt kacsáról még a felesleges zsiradékot eltesszük, majd az egészet négy részre szétvágjuk, a bőrét beirdaljuk, és minden oldalát jó alaposan besózzuk. Egy éjszakán át hűtőszekrényben tároljuk.
Másnap méretes lábasba helyezzük, a félretett zsiradékokkal együtt, hat deci vizet öntünk alá, és gyenge tűzön, fedő alatt kezdjük főzni (kb. másfél óra). Amikor már kiengedte a levét, nagyobbra vehetjük a hőfokot, hogy a sok lé kezdjen párologni, a kacsa pedig sülni. Ekkor már többször forgatjuk, hogy mindkét oldala színesedjen (kb. 3,5 óra).
Közben a lilakáposztát csíkokra szeljük, besózzuk, és ebben állni hagyjuk. A vöröshagymát felkockázzuk.
A krumplit is megpucoljuk, közepes kockákra vágjuk, és sós vízben megfőzzük. Közben az ehhez való vöröshagymákat is felaprítjuk.
A káposztához való hagymát egy-két kanál zsíron lesütjük, majd ráborítjuk a kicsavart káposztát, majd cukorral, később ecettel, kevés sóval, végén köménnyel ízesítve készre pároljuk.
A körethez a nagy adag vöröshagymát zsíron lepirítjuk, sózzuk, és az egészet a krumplival összekeverjük.
A kacsafertályokat hústálra szedjük, és a kétféle körettel kínáljuk.
