Brokkoli krémleves

Brokkoli krémleves

Hozzávalók: 50 dkg brokkoli, 1 teáskanál só, 4 evőkanál étolaj, 1 púpos evőkanál liszt, 2 zsemle, 2 dl tejszín.

A brokkolit egy kisebb lábosban felöntjük vízzel, és sóval ízesítve feltesszük főzni. Mi egy kanálnyi házi készítésű ételízesítőt is tettünk bele, amelyben apróra összevágott zellerlevél, paradicsom és paprika volt, amit só hozzáadásával tartósítottak.

Egy kisebb serpenyőben két evőkanálnyi étolajon aranyló barnára megpirítjuk a lisztet, és félretesszük.

A zsemlét felkockázzuk, és a megmaradt étolajon átsütjük. Ez lesz a leves betétje.

A puhára főtt brokkolit a levével együtt átturmixoljuk, majd a rántásra öntjük, és összeforraljuk. Selymesebbé tesszük egy kevés tejszínnel. Tálalásnál a pirított zsemlekockákat kínáljuk hozzá.