Vaj aljás derelye

Vaj aljás derelye

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2 tojás, 3 dl víz, 1 kávéskanál só. Vajhoz: 30 dkg vaj, 4 púpos evőkanál liszt, csipetnyi őrölt bors, 1 teáskanál só. Töltelék: 75 dkg túró, 3 tojás, 3 púpos evőkanál liszt, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál őrölt feketebors.

Egy nagyobb tálba felütünk két tojást, ráborítjuk a vizet, sózzuk, és összekeverjük. Apránként adagoljuk bele a lisztet. Ruganyos tésztát gyúrunk belőle, amit deszkán is alaposan átdolgozunk. Letakarjuk és pihentetjük.

A túrót megtörjük, beleütjük a tojásokat, ízesítjük sóval és borssal, majd liszttel összekeverjük.

A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, és addig hevítjük, amíg a habja eltűnik, a nedvesség elpárolog belőle, és halvány barna színe kezd kialakulni. Ekkor összesütjük három-négy púpos fakanál liszttel, majd sóval, borssal ízesítjük.

A megpihent tésztát átgyúrjuk, majd vékonyra kisodorjuk. Félbehajtjuk, felénél megjelöljük. Felső részére diónyi nagyságú túró halmokat helyezünk egymástól két centi távolságra.

Felcsapjuk rá a tészta másik felét, a töltelékek között kezünk élével lenyomkodjuk a tésztát. Ezeken a vonalakon derelyevágóval végigmegyünk. Villával is lenyomkodjuk a tészták széleit, majd lobogó forró, sós vízben kifőzzük.

Szűrőkanállal tányérba szedjük, egyenként átkenjük vaj aljával, így kínáljuk.