Hozzávalók: 50 dkg liszt, 3 dl víz, 2,5 dkg élesztő, 1 evőkanál étolaj, só, cukor, 50 dkg káposzta, 2 evőkanál sertészsír, só, 1 teáskanál őrölt feketebors, 15 dkg füstölt szalonna.
A lisztet átszitáljuk. Az élesztőt három deci langyos vízzel, egy teáskanál cukorral elkeverve, kevés liszttel megszórva megkelesztjük, majd a tálba borítva megdagasztjuk a tésztát. Jó alaposan kidolgozzuk, amennyiben szükséges, kevés langyos vizet még adunk hozzá, hogy a rétestésztához hasonló, lágy kelt tésztánk legyen. A végén hozzáadjuk az étolajat, és azzal is átforgatjuk. Letakarjuk, legalább fél órán át, meleg helyen kelni hagyjuk.
A káposztát felvágjuk, lereszeljük, megsózzuk, kicsit hagyjuk, hogy levet eresszen, majd kinyomkodjuk. Serpenyőben felolvasztjuk a zsírt, és lepirítjuk benne a káposztát. Mellé tesszük az apróra vágott szalonnát, a kettőt együtt megsütjük. Őrölt borssal fűszerezzük.
A tepsit kizsírozzuk.
A megkelt tésztát lisztezett deszkán kisodorjuk, a káposzta egyharmad részével megszórjuk, négy oldalról felhajtogatjuk, mint a levelet, és legalább tíz percig állni hagyjuk. Ezt a műveletet még kétszer megismételjük, majd kisodorjuk, és hajtogatott oldalával lefele, tepsibe helyezzük.
Felfűtött kemencében, vagy 200 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. Háromszög alakban felvágjuk, úgy kínáljuk.