Kis-Balatoni halászlé nagyradai módra
Hozzávalók: (20 főre) 6 kg hal (ponty, keszeg, kárász, törpeharcsa), 8 nagy fej vöröshagyma, 6 tv-paprika, 3 evőkanál só, 4 evőkanál füstölt paprika, 5 evőkanál fűszerpaprika.
A megtisztított halakból a ponty fejét az alaplébe tesszük, a többit patkókra felvágjuk, és alaposan besózzuk.
A kisebb halak uszonyait és fejét eltávolítjuk, a többi részük kisebb darabokban megy a bográcsba. A paprikákat kicsumázzuk, majd felkockázzuk. A tisztított vöröshagymát durvára szeleteljük, úgyis szét fog főni a halászlében. Ezeket is beleborítjuk. Felöntjük nyolc liter vízzel, adunk hozzá két evőkanál sót, két evőkanál füstölt paprikát, majd alágyújtunk, és másfél-két órán át főzzük.
Ezután lepasszírozzuk, majd botmixerrel is pürésítjük, hogy krémes állaga legyen.
Egy kisebb lábasban másfél deci meleg étolajban elkeverünk két evőkanál füstölt, és öt evőkanál fűszerpaprikát, ezt a bográcsba visszaöntött alaplében elkeverjük, majd hozzáadjuk a pontyszeleteket is. Forrástól számítva 15 percig főzzük, de ekkor már nem szabad kevergetni, csak rázogatjuk, nehogy széttörjön a hal.
Friss kenyérrel kínáljuk.