Lucerna leves

Lucerna leves

Hozzávalók: 30 dkg fiatal lucerna hajtásvég, 1 vöröshagyma, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál zsír, 1 teáskanál őrölt paprika, só, 10 dkg füstölt kolbász, 2 evőkanál tejföl, 4 tojás, 1 teáskanál 20 %-os ecet.

A lucernát megmossuk, majd leforrázzuk. Hagyjuk kicsit hűlni, ezután összevágjuk, és félretesszük.

A felkockázott vöröshagymát kevés zsíron megpirítjuk, őrölt paprikát szórunk rá, és másfél liter hideg vízzel felforraljuk. Vágunk még bele ízesítésként egy kis füstölt kolbászt is. Beleborítjuk az aprított lucernát, ízlés szerint sózzuk. Forrástól számítva tíz percig főzzük, utána három tojást buggyantunk bele.

Közben a tejfölt egy tojással kikeverjük, ezzel a levesünket behabarjuk. Kevés ecettel savanyítjuk, és tálaljuk.