Mangalica pecsenyehús káposztaágyon
Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta, 1,5 kilónyi lapocka és császár mangalicahús, só, 4 babérlevél, 6 gerezd fokhagyma, 2 nagyobb vöröshagyma, őrölt feketebors, 20 dkg füstölt szalonna.
A vöröshagymát, fokhagymát megtisztítjuk, majd vékony szeletekre vágjuk. A vöröshagymát megsózzuk. A lecsepegtetett káposztát egy serpenyőbe tesszük, másfél deci vizet öntünk alá és lefedve, néha átkeverve elkezdjük párolni.
A húst szeletekre, illetve kisebb darabokra vágjuk.
A káposztára ráhelyezzük a sózott vöröshagymát, és tovább pároljuk.
A füstölt szalonnából három vékony csíkot vágunk, ezekből kakastaréjt készítünk, amit színesre sütünk. Kiszedjük, majd zsírjában mindkét oldalukon hirtelen megkapatjuk a húsokat.
Egy tepsi aljába vékonyra szeletelt szalonnát helyezünk, két deci vizet öntünk rá, és ráborítjuk a párolt káposztát. Sózzuk, borsozzuk. Következnek a húsok, ezeket szintén fűszerezzük sóval és borssal, majd a kakastaréj szeletek. Ráöntjük a pecsenye levét, a vágott fokhagymát a tetejére szórjuk, fóliával lefedve, 180 fokon egy óra alatt puhára sütjük. Ezután a fóliát leszedjük, és újabb negyed óra alatt színesre pirítjuk.