Töltött káposzta kukoricakásával

Töltött káposzta kukoricakásával

Hozzávalók: 1 kg kukoricakása, 1 kg savanyú káposzta levél, 1 kg füstölt sonka, 30 dkg füstölt szalonna, 10 dkg zsír, 1 gerezd fokhagyma, 3 vöröshagyma, 2 teáskanál só, 1 teáskanál őrölt feketebors, 1 teáskanál őrölt kömény, 3 teáskanál fűszerpaprika, 50 dkg vágott savanyú káposzta.

A rántáshoz: 1 fakanál sertészsír, 2 csapott evőkanál liszt, 2 teáskanál fűszerpaprika.

A kukoricakását előző este beáztatjuk, hogy lerövidüljön a főzési ideje.

A sonkát kis kockákra vágjuk. A szalonnát bevagdossuk a bőréig, kisütjük a zsírját, majd kivesszük belőle. A vöröshagymát megtisztítjuk, felkockázzuk, üvegesre pirítjuk a zsírban, majd a leszűrt kására öntjük. A sonkát kevés sertészsírban átsütjük. A hagymás kásához borítjuk, és hűlni hagyjuk. A szalonnát felkockázzuk, a fokhagymát felvágjuk, és a fűszerekkel együtt alaposan összedolgozzuk az egészet.

Egy nagy fazék alját beborítjuk a vágott káposzta felével. A leveleket lazán megtöltjük kásás-sonkás-fűszeres keverékkel úgy, hogy egyik végét behajtjuk, és kis távolságokat hagyva egyenként az edénybe helyezzük. Amikor az összes levelet megtöltöttük, a tetejére tesszük a maradék vágott káposztát, és a szalonna bőrét, felöntjük annyi vízzel, hogy teljesen ellepje az egészet, és lassú tűzön kb. másfél óráig főzzük.

A megpuhult ételre rántást borítunk, amit rázogatva vegyítünk el a fazékban, mert az ételt keverni nem lehet. Összeforraljuk, és tálaljuk.