Hozzávalók: (10 főre) 2 kg sertéslapocka, 1 kg zsírosabb tarja (dagadó), 1,5 kg abált belsőség (szív, nyelv, vese, tüdő, máj), só, 2 kg vöröshagyma, 50 dkg sertészsír.
A sertéshúsokat felkockázzuk, egy nagyobb lábasba feltesszük négy púpos evőkanál zsírral, kevés sóval. Felmelegítjük, és attól függően, hogy a hús mennyi levet enged, szükség szerint öntünk alá vizet. Addig főzzük, amíg elfővi a levét, és lepirul. Megsózzuk.
Közben az előzőleg fűszeres lében (babérlevél, bors, vöröshagyma, fokhagyma, zöldpaprika) megabált belsőségeket csíkokra vágjuk.
A vöröshagymát megtisztítjuk, és azt is felcsíkozzuk.
Amikor a hús már elfőtte a levét, teszünk még hozzá zsírt, majd amikor megsült, belepakoljuk az abált húsokat és a vöröshagymát is. Ezekkel együtt addig főzzük, amíg a hagyma is megpuhul.
Krumplival, vagy kenyérrel és savanyúsággal együtt tálaljuk.
A böllérmájat – úgy, ahogy régen is szokták – zsírban hosszú ideig eltarthatjuk, bármikor elővehetjük, és a szükséges mennyiséget felmelegítve fogyaszthatjuk.