Töltött csuka céklás tormával, burgonyapürével
Hozzávalók: 2 kg csuka, 4 zsemle, 15 dkg gomba, 1,5 fej vöröshagyma, 1 dl fehérbor, só, őrölt bors, kis csokor petrezselyemzöld, 3 dkg füstölt szalonna, 1 fakanál sertészsír. Köret: 50 dkg burgonya, 6 dkg vaj, 2 dl tej, só, csipetnyi őrölt bors. Saláta: 3 torma, 1 cékla, 1 evőkanál 10%-os ecet, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál étolaj, 1 kávéskanál só.
A csukát kifilézzük. Gerince mentén a húst lefejtjük, nagy szeleteket vágunk belőle. Beirdaljuk, besózzuk, és félretesszük.
Elkészítjük a tölteléket. A zsemlét beáztatjuk. A gombát és a vöröshagymát apróra, a szalonnát kis kockákra vágjuk. Sertészsíron a szalonnát megpirítjuk, hozzáadjuk a hagymát, majd megpároljuk rajta a gombát. Amikor levet engedett, sózzuk, borsozzuk, apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk, és hagyjuk kicsit hűlni. A zsemle levét kinyomjuk, ráborítjuk a gombát, és az egészet egy tojással összegyúrjuk.
A halszeletek végébe bőségesen pakolunk a töltelékből, feltekerjük, kizsírozott tepsibe szorosan egymás mellé tesszük. Amennyiben marad a töltelékből, azt a halgöngyölegek mellett megsüthetjük. Kevés fehérbort öntünk alá, és előmelegített sütőben szép színesre sütjük.
A körethez a burgonyát kockákra vágjuk, sós vízben megfőzzük, vajjal, tejjel, saját levével, sóval, borssal püré állagot keverünk belőle.
A tormát és a céklát lereszeljük. A hozzávalók összekeverésével saláta öntetet készítünk. Beletesszük a céklát és a tormát, majd az ételhez tálaljuk.